Je ne veux pas dormir dormir
Laissez-moi voir venir le jour…
Il est minuit à Tokyo
Il est cinq heures au Mali
Quelle heure est-il au paradis?
Posted in Bozo | 4 Comments »
A repülőgép nem akart elindulni. Pedig már minden készen állt az indulásra, a kifutó pálya üresen, a motorok be voltak indítva, és a lelkes utazóközönség is tűkön ülve várta a felszállás drámai pillanatát. A kapitány értetlenül állt a helyzet előtt, pontosabban ült, feszengve szűk pilóta székében, ura a hatalmas gépnek. A gombokat nyomkodta, először a nyugalom látszatával, majd feszülten, később megadó értetlenséggel. A stewardeszek a kínos pillanatokat, és az idegessé válló utasokat próbálták egy-két értetlen, színpadias mosollyal nyugodttá tenni, amíg a kapitány felszínes beszélgetésbe kezdett rádióján keresztül az irányítótoronnyal. A probléma ugyanis az volt, hogy nem csupán fellszálni, de akármilyen más mozdulatot sem bírt immár kieszközölni a kapitány. Az irányítóberendezés ellenőrzése azonban nem mutatott ki hibát, az irányítótorony pedíg már küldte is a vontató járműveket. A nagy monstrumot el kellett szállítatni a kifutóról, hisz a többi gép elől foglalta a helyet. A többi gép pedig már türelmetlenül körözött a levegőben, értetlenül állva társuk mozdulatlansága előtt.
Posted in Vánkos Ádám | 1 Comment »
Fák közt,
virág közt
ülök egy padon.
Kotyogok, mint elhagyott csolnak,
sok lágy levegő locsolgat -
a szabadság nagy csendjét hallgatom.
S valami furcsa módon
nyitott szemmel érzem,
hogy testként folytatódom
a külső világban -
nem a fűben, a fákban,
hanem az egészben.
-József Attila
Posted in Ajánló | Leave a Comment »
Juci nyom. Nyomja a billentyüket, a számokat, gyors egymásutánban. Ennyi? Másvalami? 450. Viszlát. Ennyi? Másvalami? 760. Ennyi? -Mondotta Juci, elsüppedve a pult mögött, elválasztva a röviditalokat és a cigarettáspolcot a drága vevőktől, kik egy hosszú sort végigállva várják, hogy Juci összeírja mindenüket. Mennyi lesz a végső szám, találgatja mindenki, miközben a pénztárgép billentyűinek, és Juci dörmögően egysíkú hangja osztja a summákat. Mindenki sorra kerül. Közben utolsó kísértésként, míg Jucihoz érne a tömeg, elhaladnak a csokoládéspult mellett, ki-ki vérmésékletének megfelelően választ egy kis édességet, bízva, hogy Juci nem üt nagyot a gépen. Juci nem néz fel, csak a billentyűkre fókuszál, és nem túl bonyolult arckifejezése értésére adja a sorban álló csürhének, nem barátkozni van itt. Itt mindenki egyenlő, nem a kosár mérettől függ. Juci könyörtelenül pötyög tovább az éjszakában.
Kifogyott a papír.
Nem bírta Jucikám? Pedig azt hittem bírni fogja tovább. – Mondta Klári, a tapasztalt pénztárgépverő.
Nem bírta Klárikám, nem bírta. - Mondta juci, és a gép elhallgatott.
Posted in Vánkos Ádám | Leave a Comment »
Lassan két hete dübörög fejem felett a neptun, és léptem nyomon elfelejteti velem hol, és mikor, és miből. Közben változatos módon sakkozik tárgyaimmal, hol vannak, hol nincsenek, tanár, aki elfelejti, hogy mi is van, büfé, mely korai zárásával megvon a 100 forintos limonádé élvezetétől, és így rá kell járjak a 70 forintos műanyag baracklére, melyet büszkén ont ki magából a sarki automata.
Jegyzetek letöltése, begépelése, lefordítása, odaadása, és a végén már azt se tudja senki mi/miből/hogyan. Tanulhatatlanul kusza tananyagok, 30 pontba szedve mindegyiknek90alpontjavan2különféleverzióbannévzerintmelyikokostónitaláltaki- tuddanevétéssoroldatízkülönbséget.
Nem sok minden változott az általános iskola óta, hely, emberek, helyzetek, hasonulnak egymáshoz. Konvergál a tudás, szórodik a tapasztalat, deficites a pénztárca. Kávé és kóla minden mennyiségben, és Norbit megszégyenítő fogyás. Mozgásom kiteljesedik a kerekes forgószék lehetőségeiben, meg a bkv különféle járatait összekötő labarintusok végigjárásában.
És a minden félév elején megtett fogalmam, miszerint e félévben majd jobban, és rendezettebben fogok készülni, kártyavárként omlik össze valamely padban ülve, két szék és egy sor kihagyásával.
Posted in Bozo | Leave a Comment »
Voltam tegnap a Görög-Magyar barátságoson. Hamisítatlan futball élmény volt, annak minden kellékével eggyütt. Nem vagyok nagy meccsrejáró, így kifejezetten élmény volt a tegnapi móka. Néhány emlékezetes megjegyzés:
-”Csapadbuzdító szotyi!” -csak 60ft egy pohár
- Románok, cigányok lelkes szidása. Bár görögök ellen játszottunk, eme kellékek elhagyhatatlanok…
- Trianon, és erdély ritmikus visszhangzása. Ismételten görög mecss…
- Lesz még fradi első osztály…hahaha + Kisteleki gyalázás kórusban
- Görög cserejátékos a pályára lép: “Ne taposd le a gyepünket köcsög!”
- Kultúrált elem becsempészése a hagyományos szidalmak közé: “Láttad mit csinált az a hellén geci?” – történelmet tanult lelkes magyar szurkoló
- Kis magyar marketing remek: Mindenhol borsodis hostesslányok, borsodit reklámozó táblák, feliratok, bannerek, stb…kár hogy a meccs egész ideje alatt nem mértek sehol sört, mert szabályba ütközik….
A sok lelkes, és válogatot szurkolásnak, és csapatbuzditó szotyinak hála, nyertünk, 3:2-re. Jók voltunk. Büszkék lehtünk
Posted in Bozo | Tagged focimeccs, görög - magyar | Leave a Comment »
Posted in Bozo | Leave a Comment »
A HVG-n keresztül jutottam ehhez a filmhez. Ajánlom mindenkinek egy kis gondolatébresztés gyanánt. Alapvetően követi a M. Moore filmek és a Corporation vonalat, kiterjesztve vallási kérdésekre és más reflexiókra.
A filmet talán úgy tudám jellemezni mint egy tömegeknek szánt gondolatébresztő filmet. Ebből származik természetesen sok gyengéje is. Ám ami szerintem fontos, az nem más, mint, hogy sose szűnjünk meg kérdéseket feltenni. A film rengeteg adatot felhoz (egy dolog ami megkülönbözteti hasonló szintű conspiracy filmektől, hogy a kutatási anyag szintén letölthető, a forrásokkal eggyütt).
Nem kell elhinni mindent amit mond, természetesen egy nagyon hatásvadász dokumentumfilmről van szó. Benyelni kérdés nélkül az egészet körülbelül ugyanazt a helyzetet produkálná, ami ellen maga a film készült. Ám nagyon sok olyan kérdést vet fel (egyátalán nem újkeletű kérdéseket – pl: 9/11, kereszténység intézményesülése, sok pénzéhes gonosz ember akik titokban irányítják a világot, stb…) amiken azonban érdemes egy kicsit elgondolkozni.
Úgy vélem a hasonló összeesküvés elméletek táptalaja éppen az, hogy túlságosan sok olyan kérdés merül fel, túlságosan sok olyan “véletlen”, vagy érdekes összefüggés található a világ történéseiben, amikre a hivatalos válaszok vagy nem adnak megfelelő információt, vagy olyan információkat, melyeket egyszerűen szét lehet szedni.
Ha leszűrjük a film hatásvadász elemeit, és a könnyen támadható, inogó állításait, akkor is marad egy olyan váz, mely alapján el lehet indulni egy megértés, elmélkedés irányába. A felvázolt gondolatok, kérdések nem újak, azonban a film ad egy olyan impulzust, mely akarva-akaratlanul felbolygatja az embert.
Ezért nagyon fontos a kritikus hozzáállás a filmhez. Conspiracy theories are very addictive, if beleived.
A film elérhető youtubon, a film honlapján, és letölthető formátumban is – én a letöltést ajánlom, torrentel kb 20perc. Van magyar felirat is hozzá, a honlapról szintén elérhető.
Posted in Ajánló | Tagged zeitgeist | 1 Comment »
Voltam pénteken a pinceszínházban a Libikóka címü darab bemutatóján, Dobó Kata és Szervét Tibor szereplésével. Egy kusza párkapcsolat alakulása, elvált, ám feleségétől szakadni nem képes férfi, és egy helyét kereső táncoslány között. Megtalálják egymást, majd kiegészítik életükkel, ám mikor nyilvánvalóvá válik, hogy nincs jövője a dolognak, a kapcsolat felbomlik, ki-ki megy tovább.
Nekem annyira nem tetszett a darab, Dobó Kata nem volt túl átszellemült, vagy nem is tudom – igazából nem éreztem át. Szervét jól játszott, de a darab valahogy bezárta mindkét szinészt. Nem bontakoztak ki igazából, nekem kicsit döcögősnek, élettelennek tűnt. Ez könnyen lehet a rendezés hibája is.
A darab eleje nehézkesen indul (bár ez anehézkesség szükségszerű – én nem voltam hozzá olyan hangulatban), ám a történet nem túl bonyolult.
Rendezte: Verebes István
Posted in Ajánló | Tagged Libikóka, Pinceszínház, Verebes István | Leave a Comment »
Reggel felébredtem, és úgy gondoltam, elmegyek Sarajevóba. Közben meggondoltam magam, és Isztanbul meszebb van.
-azután ittam egy sört.
Posted in Bozo | Leave a Comment »
